Bemutatkozik Intézetünk

Technika és Alkalmazott Informatika Tanszéktörténet

A Technika Tanszék 1983. évben alakult a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán. Ebben az évben indult meg a technika szakos tanárképzés Szombathelyen. Az első évfolyam matematika szakkal, majd a későbbiekben fizika, kémia, biológia szakpárosítással került meghirdetésre. 1986-ban a tanszék által oktatott hallgatói létszám 239 fő, melyből 129 fő nappali, 113 hallgató pedig levelező tagozaton végezte tanulmányait. Ekkor a tanszék tárgyi feltételei jónak voltak mondhatóak, mely biztosította az oktatók tudományos munkához való feltételét, valamint a hallgatók gyakorlatorientált képzési feltételeit. A hallgatók a nyári gyakorlataikat a környék üzemeiben töltötték, mely nyári gyakorlatok a mai napig egy fontos szerepe a technika szakos tanárképzésnek. Ekkor készül a tanszéken külső megbízás keretében – Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság – „CNC rendszerű iskolai megmunkáló központ kialakítás”, mely CNC gép tervezését és kivitelezését a tanszék oktatói gárdája végezte, legyártása pedig a helyi üzemek műhelyeiben készültek. A működőképes CNC esztergagép 1987. január hónapban került átadásra az ELTE TTK ÁTT számára.

1990-ben került bevezetésre az Általános számítástechnika tantárgy, melynek oktatását – legnagyobb részt – a tanszék állománya látta el. 1992-ben indult a Számítástechnika szakos tanárképzés, melynek fele részében a tanszék személyi állománya oktatott. A Számítástechnika szak a matematika és a technika tanszék közös gondozásában folyt 1996-ig. 1990-től 1997-ig ún. Szakoktató levelező képzést folytatott a tanszék, mely a középiskolákban foglalkoztatott szakoktatóknak technika tanári oklevél megszerzését tette lehetővé.

2002-től indult a Háztartásökonómia-életvitel szakos tanárképzés, amely a Nemzeti Alaptanterv alapján az Életvitel és gyakorlati ismeretek műveltségterülettel összhangban készítette fel a hallgatókat a megfogalmazott célok elérésére. A bolognai folyamat bevezetésével a technika tanár szak – sajnos – nem került be az alapszakok közé, így a tanszék akkori vezetőjében és a tanszék állományában megfogalmazódott egy nem tanár alapszak tervezésének és indításának gondolata. Így került akkreditálásra a tanszék által kidolgozott és benyújtott Ipari termék- és formatervező alapszak, melyre 2006-ban jelentkezhettek első ízben hallgatók.

A tanszék neve 2007-ben Műszaki Tanszékre változott, ami a nem tanár szakos műszaki képzés megerősítését is jelentette. A tanár mesterképzés beindulásával ki kellett dolgozni a Technikatanár MA szakindítási dokumentációt, amely szakindítást a MAB 2007. év decemberében elfogadott, és engedélyezte a technikatanár szakképzettséget adó képzés indítását. 2013. januártól a tanszék neve Technika és Alkalmazott Informatika Tanszék lett. 2013 szeptemberében indult újra a technikaszakos tanárképzés, immár osztatlan Technika, életvitel és gyakorlat szakos tanár megnevezéssel. A szak az intézmény más szakos osztatlan képzéseivel párban vehető fel.

A tanszék 2014. július 1-től az új Gépészeti tanszékkel együtt a Műszaki Intézet része lett. Az intézet, így a tanszék is 2014 őszétől a műszaki menedzser, 2015 őszétől pedig az induló Gépészmérnök BSc. képzésben vesz részt.