Hírlevél fejléc

2014. március 22.

Kedves Öregdiákunk!

Karunk Alumni (Öregdiák) rendszerét folyamatosan fejlesztjük. Szeretnénk Önöket is bevonni a kar életébe, szeretnénk, ha tapasztalataikkal segítenék az aktuális hallgatókat, illetve szeretnénk Önöket aktuális rendezvényeinkről, sikereinkről tájékoztatni. 2013 szeptemberében elindítottuk Alumni Portrék című sorozatunkat, ahol egy-egy öregdiákunkat kérjük fel, hogy meséljen életéről, sikereiről. Februárban Közgazdász Bált szerveztünk, ma pedig útjára bocsátjuk hírlevelünket, melyben egy-két havonta, összeszedett formában, gazdag tartalommal, a levelezőrendszerüket nem terhelve jelentkezünk a Közgazdaságtudományi Kar aktuális híreivel. Reményeink szerint ezzel is hozzájárulhatunk, hogy az Alma Matert közel érezzék magukhoz. Visszavárjuk Önöket!

Jó szerencsét!
Üdvözlettel:

Dr. Fábián Attila
dékán

Híreink

Contact Day a Soproni Közgázon

Különleges vállalati rendezvénnyel készül a Soproni Közgáz 2014. március 26-án. Ekkor kerül megrendezésre a Közgazdaságtudományi Kar karriernapja, a Contact Day. Rendezvényükkel egy olyan fórumot hoztunk létre, ahol minden év márciusában hazai és nemzetközi vállalatok mutatkozhatnak be egyetemünk hallgatósága és látogatóink előtt. Célunk a tartós kapcsolat létrehozása a vállalatok és az állást kereső jövőbeli szakemberek között, amely fenntartását a rendezvény után is biztosítja karrierirodánk. A hagyományos állásbörze mellett plenáris előadások és kerekasztal-beszélgetések várják a kiállítókat és érdeklődőket.
Sok szeretettel várjuk Önöket is!

Tovább a rendezvény honlapjára >

Contact Day

Kolozsvári Művészeti Napok


Kolozsvári Művészeti Napok

A Területfejlesztési Szabadegyetem „Bemutatkoznak a Kárpát-medence régiói” elnevezésű előadássorozata 2014. március 26-án délután Kolozsvárt látja vendégül. A rendezvény fővédnöke Martonyi János, Magyarország külügyminisztere. A délutáni kiállítások és szakmai programok után este a színházba invitálunk mindenkit, ahol kolozsvári fiatalok előadásában lesz megtekinthető a "Mit csináltál három évig?" című előadás, mely a kolozsvári egyetemisták életének pillanatait viszi színre, jó adag humorral nyakon öntve. Az előadás két éve fut Kolozsváron telt ház mellett. Igen kedvezményesen, mindössze 1.000,- Ft-ért lehet belépőhöz jutni.

Tovább a rendezvény honlapjára >


Tanulás és innováció a Preziben

2014. március 31-én 16.30 órakor, a Közgazdász Klub következő előadásán a Prezi lesz a középpontban a KTK aulájában. Megkerestük a Prezi egyik alapítóját Halácsy Pétert, hogy cégükről, termékükről tartsanak előadást karunkon. A Prezit sokan a magyar Google-ként aposztrofálják, a formabontó, vagy épp innovatív szervezeti kultúra kialakításának játékos nyomai, a kreatív sarkok, csúszdák, széles körben ismertek. Kíváncsiak vagyunk, hogyan sikerült elérniük, hogy öt év alatt három irodában mintegy 200 ember dolgozzon egy terméken, amit több mint 20 millió ember próbált már ki. Szeretnénk megtudni, hogy mitől lesz valakiből jó menedzser, továbbá megtanulható-e, vagy csak születni lehet vezetőnek. Hogyan dolgoznak, milyen értékek vezérlik a céget? Hogyan támogatják az innovációt? Mit tehetnek az ellen, hogy a startupok 75 %-a elbukik? Miért pont a cégük lesz sikeres?

Tovább >

Közgazdász Klub: Prezi

Soproni Közgazdász Bál


Soproni Közgazdász Bál és Alumni délután

2014. február 15-én a Kar ismét megrendezte a Közgazdász Bált, az Alumni (Öregdiák) rendezvénysorozat részeként. A hajnalig tartó tánc és mulatság mellett jelenlegi és már végzett hallgatóink kötetlen keretek és báli hangulat mellett megismerkedhettek egymással. A bál jó hangulatát is mutatta, hogy egészen hajnalig egy tűt sem lehetett leejteni a táncparketten. Reméljük, hogy kedves vendégeink jól érezték magukat és sok szeretettel várunk mindenkit a 2015-ös Közgazdász bálon!
A bál előtti órákban, az „Alumni (öregdiák) délután” sorozatban ezúttal négy sikeres volt hallgatónk mesélt a mostani hallgatóknak egyetemi éveiről, a tanulmányok, nyelvtanulás fontosságáról és az elhelyezkedési esélyekről.

Soproni Közgazdász Bál >
KTK Alumni délután >


Magas állami kitüntetésekkel ismerték el oktatóink kiemelkedő színvonalú munkáját

2014. március 15-én, nemzeti ünnepünk alkalmából, Áder János, Magyarország köztársasági elnökének megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Magyar Érdemrend Tisztikeresztet adott át Prof. Dr. Székely Csaba, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának egyetemi tanára részére. Pálinkás József, az MTA elnöke, nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikeresztet adott át Prof. Dr. Závoti Józsefnek, a Karunk egyetemi tanárának. Gratulálunk kitüntetettjeinknek!

Tovább >
Tovább >

Kitüntetések

GEKSZ Girona


Szakkollégiumunk hallgatói Katalóniában jártak

A Gidai Erzsébet Közgazdaságtudományi Szakkollégium hallgatói sikerrel indultak a Campus Hungary pályázatán, így március közepén Gironában és Barcelonában ismerkedhettek a helyi oktatási struktúrával, lehetőségekkel, a hallgatói szolgáltatások rendszerével, emellett a helyi látványosságok felfedezésére is jutott idő. Karunk Erasmus+ szerződés keretében mélyíti tovább kapcsolatait a Gironai Egyetemmel. A hallgatók képes beszámolója a szakkollégium honlapján lesz majd elérhető.


KTK mobil app

Elkészült mobil appunk! Elérhető a Google Play-ből és az App Store-ból is.

Tovább a Google Play-re >
Tovább az App Store-hoz >

QR-kód

Happy Sopron


"A körbetáncolt város"

Pharrell Williams "Happy" című száma és videóklippje világszerte alkotásra inspirált. Sopronról egy remek film készült, mely nem csak a helyszínválasztás miatt áll nagyon közel a szívünkhöz, hanem mert alkotói között hallgatóinkat is köszönhetjük. Hírlevelünk végére még egy kis Happy és Sopron. :)

A Soproni Közgáz a facebookon:
facebook like