Hírlevél fejléc 2015. április 13.

Kedves Hallgatók!

Szakkollégiumunk ismét megjelenteti hírlevelét, melyben igyekeztünk összegyűjteni a legfontosabb aktualitásokat és a hozzá kapcsolódó híreket. Ha van hozzá időtök és kedvetek, olvassátok bátran!

A szerkesztő: Horváth Lea, Dancsecs Bálint

Ha rosszul jelenne meg, hírlevelünket a szakkollégium honlapján is elérhetitek: http://geksz.ktk.nyme.hu

Gazdaság
Kína magával ránthatja az egész világgazdaságot

Kína annak idején megpróbálta elkerülni a 2008-as világválságot, de ennek érdekében végül nagyjából ugyanazt csinálta, mint ami 2008 előtt válságba sodorta az Egyesült Államok pénzügyi rendszerét: eszméletlen mértékű hitelezésbe kezdett.

Negatív kamat – barátból ellenség

A negatív kamatkörnyezet hatásai napjaink egyik legizgalmasabb témáját adják, ahogy a nagy jegybankok rekord alacsonyan, sőt egyes esetekben negatív szinteken tartják a kamataikat. Az biztosnak tűnik, hogy a taktika nem kockázatmentes, de egyesek szerint akár többet is árthat, mint amennyit használ.

A kormány eltörli a vasárnapi zárvatartást!

A kormány bejelentette, hogy visszavonják a vasárnapi zárvatartást. A törvénymódosítót kedden meg is szavazhatják, így aztán hétvégén már nyitva is lehetnek a boltok. A kormány szerint az intézkedés elérte a céljait, de az embereket megosztja, a népszavazás pedig nagyon drága lenne.

Kartellgyanú miatt indított eljárást a GVH

A gyanú szerint az eljárás alá vont 21 vállalkozás összejátszhatott egy egészségügyi közbeszerzés pályázatai kapcsán.

Kultúra
Sopron a világ 30 legszebb kisvárosa között!

Sopron, a Hűség Városa, képviseli Magyarországot abban a válogatásban, amelybe például Angliából és Skóciából is csak egyetlen városkának sikerült bekerülnie.

Míg nálunk irtják, Bécsben bármi áron védik a fákat

Nagyon kemény természetvédelmi szabályok védik a szomszédos Ausztriában a főváros fáit, és ezt a fajta szigort a bécsiek többsége nagy megelégedéssel támogatja.A közterületekre vonatkozó szabályokat úgy alkották meg, hogy rettenetesen megnehezítsék az utcák és a magánterületek értékes, öreg fáinak eltüntetését: egy kétméteres törzsű fáért cserébe 11 darab csemetét kell ültetni, vagy jön a horribilis megváltási összeg.

Technika
Nem tudják megvédeni a nőket a techcégek

Egyre sürgetőbbé válik, hogy a techcégek aktívabban lépjenek fel a nőket érintő online zaklatások ellen. Ugyan többen is dolgoznak már együtt női szervezetekkel az ügy érdekében, van, aki szerint nincs mágikus algoritmus a mélyen gyökeredző társadalmi probléma megszüntetésére.

Vége a jó világnak a Microsoftnál

A Microsoft már elkezdte kiküldeni az értesítőket a tárhely-harmadolásról. Aki nem kattintott, búcsúzhat a gigáktól.

Törli a roamingdíjakat a Vodafone

A Vodafone új előfizetői elfelejthetik a roamingdíjakat, a cég pluszban a csomagok adatkereteit is megnövelte.

Kiderült, mekkora gyorshajtástól büntetnek a fix traffipaxok

Beengedték az Origo munkatársait is a vásárosnaményi bírsággyárba, ahová befutnak a gyorshajtók felvételei, a postázóban pedig futószalagon készülnek a sárga csekkek. Megtudtunk egy fontos információt a bírságolásról.

Idegen szemmel
Boko Haram crisis: 'Huge rise' in child suicide bombers

Boko Haram's use of child bombers has increased over the last year with one in five suicide attacks now done by children, the UN's child agency says.

Studie: Web-Hosting- und Domain-Dienstleister mit traumhaften Margen, aber der Markt stagniert

Die Sparte Web Hosting & Domains der deutschen Internetwirtschaft mit prominenten Vertretern wie 1&1, Strato und Host Europe hat im Jahr 2015 einen Umsatz von einer Milliarde Euro erwirtschaftet. Bis 2019 wird dieser im Kerngeschäft um jährlich durchschnittlich vier Prozent auf 1,2 Milliarden Euro wachsen.