Hírlevél fejléc 2011. március 28.

Kedves Hallgatók!

Természetesen a ZH-k között is szakítunk időt a hírlevél megszerkesztésére, és mivel mindemellett lázasan készülődünk a sportnapra, ez alkalommal a sportrovatokat is átlapozgattuk, s kiderítettük, mivel készül Katar a 2022-es (!) foci-vébére. Ezen kívül persze egyéb, fontos témákat is boncolgatunk, mint pl. a nyugdíjak és a kétségbeejtő demográfiai helyzet kérdése, természeti katasztrófák és azok költségei, vagy az atomenergia veszélyei.
Reméljük, kedvet kaptatok a hírlevél végigolvasásához, amihez jó szórakozást kívánunk!

A szerkesztők

Gazdaság
Tavaly már Kína adta a globális össztermék 9,5 százalékát

Tavaly már Kína adta a világgazdaság egésze által előállított globális össztermék 9,5 százalékát, ez kétszerese annak, amennyivel öt évvel korábban, 2005-ben részesült a világgazdaság teljes termeléséből.

A válság után újra szól a régi lemez....

Bár a válság elmúlásáról még korai lenne beszélni, bizonyos folyamatok már visszaálltak a régi kerékvágásba. Az export és az ipar – ezek estek a recesszió során a legnagyobbat – ismét a magyar gazdaság hajtóerejévé vált az utóbbi egy évben.

Ki a hibás ez eurózóna válságáért? - Soros megdöbbentő véleménye

Az „euró válság” általánosságban devizaválság, azonban szuverén adósságválság is, sőt mi több, bankválság – írja Soros György a Financial Times-ban. Ennek politikai következményei is vannak. Európa tagállamai különböző módon kezelik a válságot: más állásponton vannak, de nem a nemzeti érdekek alapján – írja Soros.

A húsz legnagyobb csapás: melyik okozta a legtöbb kárt?

A japán földrengés és cunami lehet a „legköltségesebb” természeti katasztrófa, mióta a hasonló szerencsétlenségek okozta anyagi károkat rögzíteni kezdték 1965-ben – írja az Economist, amely toplistát is közzétett a legnagyobb anyagi károkat okozó katasztrófákról. A Japánban bekövetkezett csapások ebből a szempontból a 2004-es, 250 ezer ember halálát okozó cunaminál léptékekkel súlyosabbak voltak.

Kisbenedek: 2040-ben robban a magyar nyugdíjbomba

Az elmúlt időszakban, ha megnézzük a statisztikákat, az inflációval korrigált díjbevétel 2007 óta csökkent, és 1996 óta kevesebb mint a kétszeresére nőtt. Lassú erózió indult el a díjbevételek terén – mondta Kisbenedek Péter, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke a Portfólió.hu biztosítási konferenciáján.

70 év: Minél tovább dolgozik valaki, annál nagyobb nyugdíjat kap - norvég nyugdíjreform

Norvégia az olaj mellett annak is köszönheti gazdagságát, hogy az elmúlt 80 évben a foglalkoztatás növelését tekintette a legfontosabb feladatnak – mondta el a Világgazdaságnak Sigbjorn Johnsen norvég pénzügyminiszter. Míg ott a lakosság négyötöde aktív, addig Magyarországon a háromötödöt sem éri el az arány.

Jótt tett az országnak a kötvénykibocsátás

Jelentősen csökkentette a magyar szuverén adósosztályzatok visszaminősítésének kockázatát a múlt heti sikeres dollárkötvény-kibocsátás - vélekedtek londoni elemzők.

Csökkenni fog a nyugdíjak értéke: havi százezres nyugdíjhoz 20 millió kell

Egyre nagyobbra nyílik majd az olló az állami nyugdíjak és az idősek megélhetéséhez szükséges összeg között.

Tudomány
Az atomtól nem kell félnetek, jó lesz

A fukusimai atomerőműben történt vészhelyzet újra az atomenergia veszélyeire irányította a világ figyelmét. Németország leállította régi atomerőműveit, több országban elkezdték vásárolni a jódtablettát a gyógyszertárakban. A szakemberek szerint ezek elhamarkodott reakciók, az atomenergia valójában sokkal megbízhatóbb, mint azt a közvélemény gondolja.

Napéjegyenlőség utoljára volt március 21-én ebben az évszázadban

A tavaszi napéjegyenlőség ebben az évszázadban az idén esett utoljára március 21-ére, a csillagászati tavasz közép-európai idő szerint 0 óra 21 perckor köszöntött be - olvasható a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján.

Környezet
Ha nem az atomenergia, mi jöhet az olajkor után?

Fogyóban a világ olajtartalékai, és ez nehéz időszakot vetít előre egy magyar kutató szerint. És akkor még nem is beszéltünk a Japánban bekövetkezett katasztrófa hatásairól az atomenergia-szektorra nézve.

Nejlonszatyor-tilalom az EU-ban: büntetik, de fontolgatják

Az Európai Bizottság megvizsgálja, hogy a műanyag bevásárlótáskák uniós szintű tiltása célszerű lépés lenne-e, miközben Olaszország ellen eljárást indítanak azért, mert Róma önkényesen bevezette a tilalmat.

Egészség
Rákbetegek millióinak műtétje válhat sikeressé az új magyar találmánnyal

Újabb világsikernek ígérkező magyar szabadalmat tesztelnek sebészorvosok Pesten és Debrecenben. Az intelligens onko-késnek nevezett eszközzel rákbetegek millióinak műtétje válhat sikeressé - olvasható a Science Caffe oldalon.

Csak három napig bírnánk nélküle

Akár egy hónapot is képesek vagyunk ennivaló nélkül kibírni, ám a folyadékhiányt legfeljebb három napig viseljük el. Ám nem csak a szélsőséges szomjazás, hanem a szükségesnél kevesebb vízfogyasztás is zavarokat okozhat. Március 22-e a víz világnapja.

Boldogabbak a gyermektelenek

Egy új tanulmány megcáfolni látszik azt az általános véleményt, hogy a gyerekek boldogabbá teszik a házasságot – különösen igaz ez a fiatal párok esetében. Az eredmények alapján minél több gyereke van egy harminc év alatti párnak, tagjai annál elégedetlenebbek az életükkel. E kor felett azonban már valóban öröm a kicsik jelenléte.

A magyarok többségének nem kellenek szigorúbb abortusztörvények

Miközben a magyarok fele elismeri, hogy a magzatnak a fogantatástól joga van az élethez, a többség mégis az önálló döntés körébe sorolja a terhességmegszakítást - írja a Népszabadság.

Karrier
Pánik helyett: mit tegyünk, ha jön az új főnök?

Ki ne szembesült volna azzal - vagy hallott volna arról -, hogy milyen, ha új főnök érkezik a céghez? Amikor mindenki azon tanakodik, vajon mi fog változni, rosszabb lesz-e a helyzet, mint az előző vezetés idején? Tanácsok.

Miért lógunk a munkából? A legbizarrabb indokok

A nők hajlamosabbak rá, hogy beteget jelentsenek munkahelyükön, mint a férfiak, akkor is, ha valójában nincs semmi bajuk - állítják egy brit felmérés készítői. Melyek a leggyakoribb és a legfurcsább indokok a távollétre?

Oktatás Kultúra
Amikor a diák javít

Nemcsak tanárok, hanem diákok is szokták jelezni másoknak, hogy bizony ők jobban tudják, hogyan kell beszélni. Felmerül a kérdés, hogy miért stréber a stréber.

Kiszámoltuk: ennyibe kerülnek a nyári nagy fesztiválok

Nem olcsó mulatság a nyári fesztiválozás, ezért jó, ha előre tudjuk, mennyivel kell számolnunk. Összehasonlításképpen íme néhány szomszédos ország kínálata is.

Hogyan lehet három év alatt két diplomát szerezni?

A „senki földjére” tévednek azok a hallgatók, akik közös diplomát, angolul joint degree-t adó képzésre jelentkeznek. Ilyen szakokat a bürokratikus akadályok miatt nem szívesen hirdetnek a magyar felsőoktatási intézmények, a kettős diplomát, vagyis double degree-t adó képzések azonban egyre népszerűbbek.

Románok őrizték meg az ősmagyar mondát

Népi motívumaink világában különleges szerep jutott a szarvasnak. Hol kalandvágyó legényeket vezet új vidékekre, hol napot, holdat vagy egyéb világító holmit hordoz az agancsán – néha pedig meggondolatlan ifjak változnak szarvassá. Nyomába eredve mi is különös tájakra juthatunk el: az észak-eurázsiai folklór bonyolult története bontakozik ki előttünk.

Kikapcs
5 tipp arra, hogyan aludj észrevétlenül a munkahelyeden

Az ebéd utáni szieszta jótékony hatása rég bizonyított, a legtöbb munkahelyen azonban elképzelhetetlen, hogy a beosztottak délutáni pihenés után fussanak neki a nap második felének. Sokan mégis megoldják a problémát a vécében, a tárgyalóban. Olyan is van, aki az autóban vagy a kanapén kómáznak.

Mesterséges felhő hűtené a stadionokat a katari foci-vébén

Mesterséges felhőkkel frissítenék a 2022-es katari foci-vébén a stadionok levegőjét azok a szakemberek, akik szerint ez a legjobb megoldás a perzselő, akár 50 Celsius fokot is elérő nyári meleg levegő hűtésére.

Az igazság a Red Bullról?

A fenti címen fut az a körlevél, amely az egyik leghíresebb energiaital fogyasztásától próbál minket elrettenteni. Nézzük, mit lehet összegyűjteni a témáról.

Tévét vett, üres dobozt vitt haza

Mennyire vagyunk tudatos vásárlók, illetve milyen tévhit tartja még mindig magát a köztudatban a vásárlók jogaival kapcsolatban? Március 15. a fogyasztóvédelem világnapja is volt.